Nyilvános a Laposföld-díj várományosainak listája
- Részletek
- Megjelent: 2021. április 15. csütörtök, 11:26
Lezárult az április 1-jén meghirdetett Laposföld-díj odaítélésének első szakasza, amelyben arra kértük közönségünket, hogy nevezzenek meg jelölteket és szavazzanak a már meglévő jelöltekre.
A nyílt szavazás a Szkeptikus Társaság vitacsoportban 2 hétig volt elérhető, többszázan szavaztak a 23 jelölt valamelyikére (esetenként többre is). A szavazatok száma alapján csökkenő sorrendben megjelenő listából a többszörös jelölésekből csak a legtöbb szavazatot kapottat tartottuk meg. Székely Sándort, a Magyar Laposföld Társaság elnökét sajnálattal, de “diszkvalifikáltuk”, mert az elmúlt egy év eseményei szerencsére jelentős apályt okoztak a tevékenységében és népbutító aktivitása erősen ellaposodott (valahogy úgy, mint szerinte a Föld maga), így kiírásunknak, mely az elmúlt év tevékenységére szól, sajnos nem felel meg.
Mindezek fényében az alábbi jelöltek az idei Laposföld-díj várományosai (dőlt betűvel megadtuk a jelölések közönségünk általi indoklását is):
- Gődény György, Lenkei Gábor, Pócs Alfréd és Tamasi József, az "Orvosok a tisztánlátásért" szervezet prominensei
A koronavírus járvány ideje alatt széles körben kifejtett tudományellenes és népbutító tevékenységükért, illetve a vírusbagatellizáló, járványrelativizáló áltudományos gondolatok veszélyes terjedésében játszott kiemelkedő szerepükért.
- Szendi Gábor
A tudomány megállapításainak következetes félremagyarázásáért, valamint a saját üzletének és termékének propagálásáért a Covid világjárvány teremtette helyzetet kihasználva.
- Prof. Kásler Miklós miniszter úr, a Magyarságkutató Intézet és Baltavári Tamás író-rendező, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke
Korszakalkotó - sőt ÚJRAalkotó - tettükért, a pozsonyi csatáról készült történelemhamisító, tárgyi tévedésekkel tűzdelt, alacsony színvonalú végtermék elkészítéséért, mellyel sikerült nekik egy valóban jelentős történelmi eseményt, össztársadalmi szinten, a kaotikus tévhitek posványának jelentős mélységébe taszítani.
- Schobert Norbi, “A nemzet biokémikusa”
A fonálférgek evolúciója terén végzett felülmúlhatatlan kutatási eredményeiért, a miazma-elmélet feltámasztásáért, valamint a szerves molekulák megismerése és a maszkviselés kapcsán folytatott fáradhatatlan önképző és nép(félre)nevelő tevékenységéért.
- Varga “C-peptid” Gábor
A Covid világjárvány idején promotált csodatévő termékei révén a Gazdasági Versenyhivatallal folytatott hősies küzdelméért, valamint a valódi gyógymódok helyett hiú ábrándokkal való sikeres kereskedésért.
A teljes kiválasztási folyamat ezzel nem zárult le, hiszen az itt feltüntetett lista csupán a “döntőbe” került versenyzők névsora. Hogy kit illessen végül a Szkeptikus Társaság által adományozandó “elismerés”, arról az egyesület tagságának szavazatai fognak dönteni a következő napokban.
A Laposföld-díj nyertesének kihirdetésére és a kitüntetés ceremoniális átadására 2021. április 23-án délután 17:00 órakor kerül sor, természetesen a járvány miatt online formában, a Zoom alkalmazás használatával. Az eseményre a sajtó munkatársai és a jelöltek is kapnak meghívót, de a nagyközönség számára követhető lesz a Facebook oldalunkon is, ahol élőben közvetíteni fogjuk.
A Laposföld-díj kiíróiként célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a tudománytalan és áltudományos nézetek veszélyes mértékű terjedésére, és bízunk benne, hogy ennek hatására sokan elgondolkodnak majd azon, mennyire bíznak meg közkedvelt, de félrevezető, megtévesztő állításokkal népszerűvé vált, önjelölt véleményvezérekben. Fontos, hogy mindannyian megfelelő forrásokból, megalapozott állítások mentén tájékozódjunk. Sajnos azonban a fenti listán szereplő egyének és csoportok nem tekinthetők megbízható forrásnak tudományos kérdésekben, legyen szó vitaminokról, általános egészségről, járványról vagy épp történelmi események objektív megítéléséről.
Tisztelettel:
A Szkeptikus Társaság elnöksége